- Képzled meghalt J bácsi?
- Milyen J bácsi?
- Hát a FJ bácsi.
- Mi van?!
Érintett már életemben 1-2 halál eset, de eddig ez az első, ami úgy szíven ütött. Hirtelen megállt az idő és nem találtam szavakat. Olyan fiatal volt még. Tényleg vége? Pedig még annyi dolga lett volna. Egy fiatal tinédzser felnevelése és megannyi rosszcsont diák megnevelése.
Múlandó ez a nyomorult élet. Bárki bármelyik pillanatban elmehet közölünk és mi csak tátogni fogunk, hogy az meg hogy?! Aztán eszünkbe vág, hogy mennyi mindent el akartunk mondani, megosztani, de mi csak vártunk. Vagy laza lendülettel ráintettünk, hogy ej ráérünk arra még és különben is elfoglaltak vagyunk. Szóval ne késlekedjetek, mert ki tudja mit hoz a holnap. Azt hiszem, hogy az elmúlt hónapokban én is túlságosan is az elfoglaltat játszottam, pedig csak hülyeségekre pazaroltam az időm.
Update 07.10.: Egy kezemen megtudom számolni, hogy egy évben hány olyan alaklom van, amikor kötelezően meg kellene adni a tiiszteletet a szép öltözékkel. Ezt olyan nehéz megtenni?! Egy temetésre miért nem lehet otthon hagyni a tornacsukát és a farmert?! "Könnyebben lehetett a normálisan felöltözetteket megszámolni, mint a nem normálisakat" Finoman fogalmazva szomorú. És a saját volt osztálytársad?! Süllyedek. Ennyit a mai ifjúságról. Ilyen pillanatokban gondolkodik el az ember, hogy ilyen emberek közé érdemes e gyereket szülni?! Mert nem látom, hogy ez majd jobb lesz késöbb, de ne nekem legyen igazam.
Attól még mert nem ő lett a legjobb, attól még nálunk ő a legjobb. Nyugodjon békében!
