Clown's life

Emlékszem arra a pillanatra, amikor valami eltőrt és azt hittem, hogy vége. Ez már nagyon régen volt, azóta minden megváltozott, az emberek, a környezetem, az egész életem, de akkor legszívesebben azt kívántam volna, hogy bár csak soha semmi. Nem így volt. Mindig minden ott motoszkált a picic fejemben és nem hagytott nyugodni. Főleg az élet, amiről azt gondoltam, hogy nekem való és egyszer enyém lesz. Nem így történt. Akkor azt hittem, hogy elrontottam, hibáztam, vissza akartam menni, hogy jóvá tegyem. Sajnos nem lehetett, de most, messziről vissza nézve azt mondom, hogy ez így jó. Nem akarok semmit sem másképp csinálni. Sokat hibáztam, de, újra a nyeregben azt érzem, hogy tanultam a múltból. Azok a pofonok, amiket nem azért kaptam, mert valaki bántani akartak. A pofonok, amiket azoktól kaptam, akik talán a legfontosabbak nekem. Amikor szemembe mondják azokat a dolgokat, amiket én is tudok, de nem akarok velük szembe nézni. Köszönöm a pofonokat, mert az esések nélkül nem tartanék itt.