A videó úgy indult, hogy lesz valami kerettürténete, de természetesen a végére annyira kifutottunk az időből (hajnali fél 5ig vágtuk, azaz vágták, mert én elaludtam 1-2 tájékán), hogy nem lett neki. Ellneben van benne varázspálca, Tesco májkrém, nyúl, soksok buborék, macisajt, Tas, meg természetesen indokolatlan személyek. Bugyuta képzés csoport :)
Ez így a komplex számok felett nagyon üdítő.
- Franyi nézd!
- Mit? ... :O
Egy világ dőlt össze. Igazából szépen felépített világ rombolás, de ott robbant a bomba. A követendő példa?! Nem hiszem.
Egyszer Makesz kérdezte, hogy szerintem kellenek e példaképek. Azt feleltem, hogy igen és elkezdtem kifejteni, hogy miért is. Kell a követendő példa, a normák...stb. Ez számomra annyira triviális, hogy nem is nagyon taglalnám a miértjét. A nálam idősebbekre, felettem járókra pedig mindig tisztelettel tekintek. Aztán később lehet kiderül, hogy feleslegesen.
Nem kell mindenkinek példának lennie, de talán ha rám bízznák egy másik fiatal útjának az egyengetését, akkor lehet meg megemberelném magam, hogy valamilyen példát statuáljak, nem?! Hogyan higgyünk egy olyan ember szavaiben, akiről később kiderül, hogy semmi értelme példaként követni?! Talán ezért kerülnek sokan rossz útra. Rossz normákat követnek és azt hiszik, hogy helyes az irány, de később rájönnek, hogy nagyon eltévedtek.
Igazából most jöttünk rá, hogy nekünk egy évig milyen rossz utat mutogattak. Az a szerencsénk, hogy nem voltak ránk nagy hatással. Így kire számíthattunk?! Egymásra. A rugdosásra, a sűrű dzsungel közösen való felfedezésére. Látván, hogy ha egyikünknek sikerül, akkor másikunknak is sikerülhet. Lassan vége az évnek, kezdünk ráérezni a ritmusra és mindenki kitalálja, hogy neki mi a jó. Ennek talán egyetlen jó oldala van. Mi jobbak akarunk lenni, és ténylegesen példát mutatni.
Hajnali fél4. A síri csöndet hirtelen vinnyogás szakítja meg. Mi ez?! Tűzriadó. Már csak a piros villódzó fények és az "alarm, alarm" felkiáltás hiányzott. Két perc után kipattanok az ágyból, szétnézek a folyosón. Az ajtók zárva, de sehol senki. Vissza megyek a szobába, ahol közösen megállapítjuk, hogy ez nem fog abba maradni, szóval nyomás lefelé. Lépcsőházban már egyre többen voltunk és spuriztunk közösen lefelé, már 3 szinttel lejjebb voltunk, amikor abba maradt. Franc. Ezért keltünk fel?! Aztán szépen lassan mentünk tovább, mert D felvetette azt az ötletet, hogy lifttel menjünk vissza. "És milyen volt az Ákos koncert?" "Nem volt rossz..." Aztán mondtam, hogy ne hogy már 6 emeletet sétáljunk lefelé, és elindultunk vissza.
Egy héttel ezelőtt még nem terveztem, hogy vizsgaidőszakban olyan luxusokat engedek meg magamnak, hogy Ákos koncert 170 kilométerrel arrébb, Mosonmagyaróváron, de a szegedi koncert utáni reggelen, mikor már 1-2 morzsa persze, hogy eljutott a fülembe, nem tudtam ellenállni. Menni kell. Akkor még nem hittem benne, de a végén csak összejött.
Sikerült viszonylag hamar oda érnünk. Nem nagyon terveztem, hogy az első sorban fogom végig tombolni a koncertet, de este 6-kor még az első sor széle üres volt. Akkor most miért ne?! Inkább az első sor széle, mint a második közepe. Az idő pedig gyorsan repült. Megismerkedtünk szomszédainkkal, kezdés előtt pár órával Totoék is befutottak, mi meg azon gondolkodtunk, hogy vajon mennyit fognak késni? Félóra? Egy óra? Feltételezem szóltak Ákos bácsinak, hogy 11-től mulatság lenne, szóval szabja szűkre, mert 9 után egy kevéssel már kezdődött is a buli.
Függöny nem volt. Nekem annyira nem hiányzott, hiszen ez már nem UHD vagy 40. Ez a 2010-es Szinbád turné. A függöny maradjon meg a többinek. A felvezetést ennek ellenére nagyon jól megcsinálták. Ahogy jöttek föl a zenészek a színpadra, úgy villantak fel a képiek. Tény, hogy nem olyan hatást ért el, mint egy függöny, hogy leesik és robban a koncert, de nekem ez is tetszett. Az Intro után jött egy Induljon a Banzáj és Mindenki táncol kombó, és szépen sorban a többi.
A fények, a képek nagyon el voltak találva. 5 év alatt talán ez volt, az ami nekem a legjobban tetszett. Egyszer szívesen megnézném a koncertet hátrábbról, esetleg ülős helyről, ahonnan mindent lehet látni, csak ezért, mert nyilván az első sorból kevésbé lehet élvezni a látványt.
Ami a dalokat illeti... vegyesek az érzelmeim. Voltak olyan részek, ahol hátast dobtam. A turné címadó dala nagyot szólt, amit csak a Ne fájjon többé tudott felül múlni, persze az ütősebb számok között volt még a Majom a ketrecben is. Aztán ott volt még a Csak a szerelmen át, a Táncolj a tűzön át és a Calypso. Ennek a Bonanza dalnak kifejezetten örültem, főleg mert friss dal, valami csemege, amit nem mindennap lehet hallani, meg szerintem bele illett a képbe. Természetesen nem lehet szó nélkül elmenni Lady Gaga Bad romance mellett, ami szerintem akkor is vicces volt. A vadonatúj dalnál, a Főleg régnnél pedig azt sajnáltam, hogy nem Ákos énekelte, de bízom benne, hogy ez később másképp lesz.
Ami pedig a dolgok árny oldalát illeti, én már kicsit unom a slágereket. Legyenek benne, nem azt mondom. Ez kell a népnek, de amikor kedvenc szobatársaimnak (akiknek semmi köze nincs Ákoshoz, csak ami jön a rádióból) felsorolok 10 számot és ők mind ismerik, akkor nem lehet azt mondani, hogy alig játszottak slágereket. Néhánynál pedig azt éreztem, hogy nem is illik bele a koncertbe.
Összességében nem volt rossz koncert, de éltem már jobbat. Van egy maroknyi dal, amire tovább építve nagyon jó, rockosabb bulit lehetett volna összerakni. Mondjuk egy Conquistador, egy Ideális popsztár, egy Akarod még? vagy egy Szívsebész is lazán bele illett volna a repertoárba, amik csak tovább színesítették volna az estét. Remélem, hogy ősszel már előkerülnek az új dalok, amik felváltják a sláger számokat és akkor már jó lesz.
Ezen pedig akkor is csak röhögni lehet!
Csörren az óra. Milyen nap van ma? Mit kell csinálnom? Jah, hogy ma kell az ország másik végébe mennem a saját őrültségem miatt.
Állok a zuhany alatt és az jár a fejemben, hogy odi mindig aztat mondja, hogy egy koncert napja ünnepnap (ő a koncert alatt természetesen mindig a közös kedvencünk koncertjét érti). Ebben teljesen igaza van, mert nem mindennapi egy-egy ilyen alkalom, meg kell adni a módját, de az ünnepekre az ember valahol belül is felkészül. Én meg csak ott álltam, vártam, hogy talán megtisztel jelenlétével a forróvíz, de tudom, hogy reggeletne csak a langyossal kell beérnem, és nem érezte, az ünnepi hangulatot. Múlt vasárnap annyira fel voltam spanolva, hogy nem lehetett megállítani abban a tervemben, hogy én már pedig májusban megnézem magamnak aztat a produkciót. Most meg semmi. Lehet a közelgő jövőheti megmérettetések által keltette izgalom elnyomja a várakozás által keltettet. Most legszívesebben maradnék a seggemen, de tudom, hogy úgy is megbánnám.
A minap szemtanúja lehettem valaminek a kezdetének. Aranyos gesztusok. Apró mosolyok. Finom, szinte észrevehetetlen érintések. Udvarias megmozdulások, és az a távolságtartás, ami egy bimbózó kapcsolat kezdetén mindig ott lobog, mikor még eldöntetlen a dolog, amikor még lehet előre menni, de semmi baj, ha megállt parancsolnak, mert még semmi sem történt. Az ember azt hinné, hogy ez egy hétköznapi jelenet egy szép napsütéses vasárnap délutánon, vagy mégsem?!
Nap, mint nap hallom az újabb, és újabb történeteket a kapcsolatok kezdetéről, de valahogy mind hasonlóan kezdődik. "Volt az a buli..." aztán a többit már mindenki össze tudja rakni magában, de hol vannak a lovagok?! Így olyan könnyű elkezdeni valamit. Bele a közepébe, aztán vagy lesz belőle valami, vagy nem. Ez a mi generációnk? Akik csak így képesek valamit elkezdeni? Hol van a bátorság az első lépésre? Ennyire félnénk a kudarctól? Persze később, már annyira mindegynek tűnik, hogy az a valami anno hogyan kezdődött, csak mosolygunk rajta, de ebben hol a kihívás? Milyen történet az olyan, ami így kezdődik? Mindig egyszerűbb a dolgok könnyebbik végét megfogni, de így milyen a győzelem íze? Mondhatjuk, hogy így is lehet édes, mert végül is ott vagyunk, ahol. Jó ez így, ahogy van, vagy teljesen mindegy? Én akkor sem látok itt lovagokat. Hova jut így a világ...
