Clown's life

Ma azon gondolkoztam, hogy minden embernek meg van a maga szenvedése, jelentem nekem is, de valahogy ezek után hátra nézve mindig azt látom, hogy ennek így kellett lennie. Azt érezzük, hogy igazságtalan az élet, de azok a pofonok mindig azért jönnek, hogy valahogy helyre rázzon minket, ahová tényleg el kellene jutnunk vagy legalább is szeretnénk, csak nem mindig úgy jutunk el oda ahogy mi azt megálmodtuk.

Másik mai gondolatom az volt, hogy hogyan tovább. Balról jobbra, jobbról balra cikáztak a gondolatok, de sajnos egyik sem tűnt számomra teljesen meggyőzőnek. Aztán a nap végén jött a határozott, baráti 'jó tanács'. Dobjam a kukába az ötleteim, hagyjam a francba az egészet, és kezdjem előröl. Egész nap azon agyaltam, hogy más miért nem képes néha helyettem dönteni?! Erre megkaptam. Utálom, mikor nem nekem van igazam, de most ez van.

Úgy néz ki, mint egy falra festett nyitott ajtó. Kívülről azt látod, hogy nyitott az egész világra, de mikor közelebb mész, akkor észre veszed, hogy ez valójában nem is így van. Ez csak látszat. Kérek egy csákányt!

A szúnyogok pedig mondjanak le!

Élveztem, mikor energiától mentesen szaladgáltam körbe a várost hétfőn. Azok a pillanatok is az enyémek voltak, mikor kedden egész nap takarítottam, pakolásztam vagy mikor szerdán megsütöttem életem első tortáját. (Annyira nem lett rossz.) Ma is örömmel töltött el, mikor egész nap a lakásban fel-alá járkáltam, hogy minél több dolog a helyére kerüljön. Örülök annak, hogy hosszú idő után újra itthon vagyok, de annak is, hogy az elkövetkező 1-2 hónapban nem sokszor lesz így. Örülök annak, hogy holnap újra láthatom őket, meg annak is, ami lesz, meg ami van. Nem érdekel, hogy takarításról van szó, vagy egy Balaton partról. Nincs minden úgy, ahogy jó lenne, hogy lenne, de valahogy most mégis jó. Szeretnék mindent egyszerre, de lehet most jutott el a kisagyamig az az örök érvénű gondolat, hogy ez soha sem lesz így. Ha egyszer tényleg elérem azt mind, amit ebben a pillanatban szeretnék, akkor is lesznek olyan dolgok, amik nem lesznek az enyémek, mert az oda vezető úton új álmok születtek.

Szomorú is, meg nem is. Aranyos is, meg nem is. Igaz is, meg nem is. Olyan mint én, kicsit felemás, de nem is. Tegnap pedig a szakadó eső meg volt, csak az ének hiányzott is, meg nem is. Majd az élet eldönti. Én tolom a szekeret, ő meg terelget.

Kinn ültem vagy másfél órája, amikor már átnéztem mindent (legalább is azt hittem) és nem bírtam már tovább. Felálltam, és beálltam a sorba, ahol ott volt már D. Ő már végzett egy elég szép jeggyel, és arra biztatott, hogy ne álljak hozzá olyan pesszimistám. (Ugyanis az előző napi vizsgámra sokkal több időt fektettem, mint ebbe.) Menjek úgy be, mintha 5ösre hajtanék legfeljebb kicsit kevesebb lesz. Közben eszembe jutott az a pillanat, mikor egy félévvel ezelőtt pont azt dobtam, amit akartam, és azon gondolkodtam, hogy most mit akarok. Most nem volt egyik tétel se akkora favoritom, de egyet kiszúrtam magamnak, amit ha kidobok, akkor nagy gond nem lehet. Aztán az esélytelenek nyugalmával bementem. Dobok, és megint az amit szerettem volna. Annak a valószínűsége, hogy kétszer azt a számot dobom, egy húsz oldalú kockán, amit szeretnék... ha jól számolom 2-3%. Vagy kevesebb? Rég volt már a valszám, a lényeg, hogy csekély. Nekem mégis összejött. Lehet ebben van valami.

Amúgy elég szépen sikerült a vizsga, de most nem ez a lényeg.