Régen napokat töltöttem el azzal, hogy számítógépes játékokkal játszottam. Nagy kedvenceim voltak a Sims, régi vagy kitalált korokban játszódó stratégiai játékok (pl Heroes vagy Age of Empire) vagy a Medal of Honor. Persze sok mindenbe belekóstoltam, de igazán azokat élveztem, amikben láttam a fejlődést. Szintet lépni, plusz skilleket szerezni, kort váltani... stb. Ahol haladt az élet előre. Ezt a szemléletet kellene belerakni az életbe.
Az élet teljesen olyan, mint egy játék. Tesszük a dolgunk, ahogy tudjuk aztán ahogy sikerült, úgy kapunk 'pontokat' az élettől. Lehet ezért szeretek néha magamban számvetést csinálni. A gépen mindig ki volt írva, hogy hányas szinten járok. Itt pedig magamnak kell levezetnem, hogy mi van.
Tudom, hogy kezdenek uncsivá válni az élethajhászásról szóló bejegyzéseim, de talán azért, mert ez az egyik legfontosabb dolog számomra. Szeretem esténként úgy álomra hajtani a fejem, hogy úgy érzem, hogy aznap megtettem minden tőlem telhetőt, hogy a holnap még jobb legyen. Persze az is lehet, hogy az egésznek a múlt az oka. Tudom, hogy milyen az, amikor egyáltalán nem érzem magam otthon abban a környezetben, amiben nap, mint nap mozgok és nem akarok visszamenni oda, ezért teljes erőbedobással teszek ellene. Inkább szenvedek a 2 kredites szoftlabbal, mint hogy most valami könyvelő irodába üljek nap hosszat és belefulladjak a papírokba. Amikor felmerül bennem a kérdés, hogy "miért jöttem én ide?!" akkor fel kellene nekem mutatni egy olyan kártyát, hogy akkor most nem lennék kolis, nem azok az emberek lennének körülöttem, akik amúgy megédesítik a napjaim és nem olyan dolgokat tanulnék, amik érdekelnek.
Volt az a pillanat (mi az hogy egy, hohó, SOK), amikor visszaakartam menni a jövőbe és megváltoztatni. Elrontottam. El kellett hagynom a biztonságos kis kuckóm. Mintha kilöktek volna a semmi közepébe az otthonomból. Mintha a sivatag közepén álltam volna egyedül, magamban. Nem akartam onnan elmozdulni, de végül megtettem és a sok "visszaakarok menni a múltba" után azt mondom, hogy nem. Az úgy volt jól, ahogy. A magamra maradottság kellett ahhoz, hogy kezdjek magammal valamit. Akkor azt hittem, hogy akkor mindennek vége, de minden akkor kezdődött el.
Kocka hasonlattól pedig eljutottunk a mostani pillanatig. Ennyi.
