Haza jöttem a premier estről és elkezdtem mutogatni az 5 évvel ezelőtti önmagam. "Ez nem is te vagy!" Van benne igazság. Ahogy Ákos lemezeinek témái, hangulata is változik, úgy én is. Öregszünk Ákos.
4 évvel ezelőtt, a Még közelebb megjelenése előtt teljes extázisban voltam. Amint megkaptam a lemezt már raktam be a discmanembe és a buszon hallgattam. Aztán ezzel töltöttem az egész délutánom. A péntekem meg egy több órás dedikával telt el. Tegnap este megkaparintottam a lemezt. Nyugodtan hazamentem. Bele-bele hallgattam, de a mérésre való készülés meggátolta a végig hallgatást. Aztán ma délelőtt már nyert a kíváncsiság és a jegyzeteim felett itt duruzsol a bácsi a fülemben.
Érzem magamon, hogy nem vagyok az a rajongó, mint régen. Ahogy elértem az Urániát, úgy futottam össze Ivel és az őt kísérő lelkes csapattal. Az egyik lány teljes extázisban volt, hogy mindjárt kezdődik az este. Óriási és megtörhetetlen mosoly volt az arcán. Engem is érdekelt, hogy mi lesz, de nyugodtan megvártam azt a 30-45 percet, az este kezdetéig.
Ugyan úgy érdekel engem Ákos zenéje, mint régen. Érdeklődve néztem végig tegnap azt a 2 klipet és az előadott 2 számot, de a werkfilm és a vele tartott beszélgetés, már annyira nem kötötte le a figyelmem.
Kinn pedig újabb izgatott rajongók hada várta a 9 órás előadást. Sok-sok ismerős arc, régen látott emberek. Megvárhattam volna, amíg őket beengedik és addig elcseverészünk a lemezről, az estéről, de helyette inkább fogtam magam és mentem vissza az otthon melegébe, ahol a nemÁkosrajongók is ugyanolyan érdeklődéssel fogadták a beszámolóm, mint az a kis kupac ismerős, akik a 9 órásira vártak. Lehet ők nem fogják velem 20x meghallgatni a lemezt és nem fogunk együtt csápolni az első sorban egy Ákos koncerten, de nekem ez így jó, mert ez tiszta és igaz.
