Clown's life

Nem hibázhatok. Mindig ez jár a fejemben. Sokan vannak körülöttem, akik megtehetik, hogy olykor felteszik a lábukat az asztal tetejére és elbuknak 1-2 kreditet. Nekik ez nem probléma. Nekem igen, sőt! Ha nem ez lenne állandóan a fejemben, akkor talán nem is tudnám úgy végezni a dolgom, ahogy tényleg helyes, na de mi áron?! Még nincsenek itt a nagy zhk, de én már most folyton érzem a súlyt a vállamon. Nem ronthatok, stresszelek. T azt mondja, hogy ne stresszeljek, de nem megy és csak kaparom tovább az arcom. Képtelen vagyok könnyedén venni a dolgokat úgy, hogy az agyam legmélyén tudom, hogy nekem nem nagyon van második esélyem. Az ember pedig azt hinné, hogy ez csak az én bajom, de tulajdonképpen máson csattan az én ostorom. Rajtuk, akiken a legkevésbé kellene. Ki-ki szalad egy-egy mondat és kész. Nyelném én a békát, de nem megy. Próbálom inkább csendben viselni a biteket és a számokat a vállamon, de van amikor felgyülemlenek és kész a baj. Aztán lehet magyarázni... Zárkóznék én be egy szobába, de ezt nem lehet. Hol itt a megoldás?!