Írtam már arról, hogy egy badarságnak tartom a névnapokat? Igen? Nem? Igen? Nem? (El lehet menni egy másik univerzumba. Jah az a gimis matek óra volt...)

Volt vagy 10 éve annak, hogy egyszer kedves családom elfelejtette a névnapom. Fiatalon még az ember mindig izgatottan várja a saját ünnepeit és éppen nyaraltunk. Én meg egész nap arra vártam, hogy történjen már valami. Semmi. Este bevágtam a durcást és lelepleztem, hogy mi a problémám. Akkor az úgy egy cseppet rosszul esett, de mára minden másképp van.

Az volt, hogy nap közepén egy sms-ből jöttem rá, hogy nekem azon a napon van a nevem napja. Mély döbbenet... ezt jól elfelejtettem, de valahogy nem törtem össze. Minek is van ez?! Születésnap az teljesen más tészta. Annak van értelme, de névnap?! Igen, anyu és apu adott nekem egy szép nevet több, mint 20 évvel ezelőtt és ennyi. Ezt minek kell megünnepelni?! Persze jól esik, amikor valaki belenéz a naptárba és meglátja a nevem és aznap felköszönt. Eszébe jutottam, de thats all. Bár lehet, hogy sok helyen úgy van az, hogy nem verik nagy dobra a dolgot, csak az én kicsiny famíliám gondolja azt, hogy ezeket igen is ünnepeljük meg? Persze ezek nagyon jó ürügyek az össznépi összeröffenésre, de egyéb fontosságot nem látok benne.