Naponta emberek tömegével érintkezünk. Pékségben a pék, a szomszéd, a tanárok, a padtársak, a kalauz, a bajtársak... stb. A napok meg csak rohannak el és egy pillanatra sem állunk meg, hogy megtudjuk, hogy valóban kik ők. Nyilván nem arra találták ki az időt, hogy minden percét az emberek megismerésével töltsük el, de vajon mi lett volna, hogy ha egyik nap az éjjel-nappalissal az aprók felett elbeszélgetnénk az időjárásról. Aztán másnap is, meg azután is és végül 2-3 hét után megismernénk őt és lehet ráeszmélnénk arra, hogy ő az az ember, aki életünk egyik problémájának megoldása.
Itt élek a szinten már lassan 2 hónapja és nem tudom, hogy kik laknak a szomszéd szobában. Talán párszor láttam őket és köszöntem nekik, de ha szembe jönnének az utcán, akkor nem ismerném fel őket. Ez valahol szomorú, hogy nincs az embernek annyi energiája, hogy a közelében élő emberekkel megismerkedjen. Másrészt meg ... nem tudom. Itt valahogy nem lehet mentséget keresni. Vagy legalább is nem érdemes, mert csak duma az egész.
Ui.: Bejegyzés kitalálása után 2 órával együtt utaztam a liftben a szomszéd szoba 3 lakójával és aztán a 4. is szembe jött velem. Ez itt a kezdet??
