Nem kis küzdelem volt, hogy végül hozzájuk jussak. Tudom, egy kicsit röhejes, hogy ilyen dolgokért töltök el órákat munkával, de jó érzés visszanézni, hogy meg van! A történet hosszú, keszekusza és bonyolult, de az az egészben a vicces, hogy nem is annak örülök, hogy megszereztem, birtoklom őket, hanem hogy nem csak úgy ingyen az ölembe hullottak. Meg sokan kételkedtek bennem, meg kicsit kis is röhögtek, de azért csak meg vannak. Ezért olyan jó érzés. Szóval köszönet a családomnak, főleg a nagyban fogyasztó öcsémnek, az unokahúgaimnak, akik szintén nagyban fogyasztók, a csapatomnak, a csoporttársaimnak és mindenkinek, aki valamennyi papírral támogatott.

Ma pedig remélem egy jó félévre pát mondhattam a főiskolának.