Múltkor a símaszkos bringázásról akartam írni, de hát 'mókásabb' dolgok történtek (közben kiderült, hogy a helyszínen nem is volt semmilyen símaszkos) így egy picit tolódott a dolog.
Szóval amikor még tavaly télen tekertem, estére enyhén kiszáradt az arcom, ami annyira nem tetszett. Gondoltam ezt most orvosolom ezzel a számomra új ruhadarabbal. Ami a tél ellen való védelmet illeti, maximálisan meg vagyok elégedve. A légzéssel már voltak problémáim. Ebben a maszkban ugye az lenne a lényeg, hogy lássak ki belőle, szóval elvileg azon a 'rácsos' részen kellene nekem levegőt szereznem. Szájon és orron át egyaránt. Nekem ez csak akkor ment, ha figyeltem a légzésemre. Viszont ebben az esetben nem csak a forgalomra, hanem a légzésemre is figyelemmel kellett lennem. Ha pedig osztozik a figyelmem, akkor a reakció időm is lecsökken.
Volt, hogy lehúztam a maszkot úgy, hogy az orrom kilógott, így kaptam levegőt. Ezt az állapotot nem tudtam sokáig fenntartani, mert mozgás közben vissza mászott a rendeltetési helyére.
Mondjuk lehet, hogy csak én vagyok ilyen buggyant, hogy légzési problémáim vannak. Egyszer voltam búvárkodni, de rendesen. Palackkal. Igaz derékig ért a víz, de valahol el kell kezdeni. A lényeg az, hogy ott semm bírtam lenn meg maradni. Nem bírtam abból a palackból rendesen szívni a levegőt. Mondjuk annyira nem is izgatott, fel adtam na! :P Mondjuk abban a félméteres vízben nem is volt semmi izgi.
Ami meg a síelésben való símaszk viselést illeti... 100zal száguldani lefelé a lejtőn, úgy, hogy nézd, hogy te mit csinálsz, figyelj a többi síelőre, közben alig látsz, és még akkor a légzésemre is figyeljek... azt hiszem maradok a sima sálnál. Eddig is meg voltunk.