Tisztelt Kovács úr
Egy nagy kéréssel fordulok önhöz. Nem olyan rég megváltottam jegyem a híres-neves soproni volt fesztiválra, ráadásul 40+1 koncert jeggyel kiegészítve. Nagyon jó helyet sikerült szereznem. Nem is kell majd aznap órákat sorban állnom. Szóval örültem. Nagyon. A mai nap folyamán pedig volt szerencsém olvasgatni a fesztivál részletes programját, és szomorúan konstatáltam, hogy az ön koncertje egy napon lesz az általam legjobban várt együttes koncertjével, a Franz Ferdinánddal. Ugye nem akar Kovács úr maga se lemaradni erről a zseniális bandáról?!
Levelemhez hozzáfűzném azt a történetet is, amikor 2007 nyarán nekem majdnem egy éjjelt kellett töltenem az agárdi állomáson egy 45 perces késése miatt. Végül is sikerült éjjelezés nélkül megúsznom a dolgot, de akkor sem tetszett a dolog. Most kiengesztel azzal, hogy időben elkezdi a koncertet és nem lesz 1 órás szünet a 2 felvonás között?!
Tudja Kovács úr én nem fogok a város területén kocsival száguldozni. Bár azzal sem lenne egyszerű a dolog, de nem is lenne rá lehetőségem. Pláne még hogy közben át is kellene vedlenem, mert nem szándékoztam megjelenni edzőcipőben és farmerban az ön dalos estjén.
Azt is nagyon jól tudom, hogy a koncert 23:00-kor fog kezdődni, de nem szeretném ha izgulással és rohanással telne el az első napom. Pláne, hogy ki kell hagynom a kedvenc magyar zenekarom, az Amber Smith koncertjét, de talán ezt túl élem.
Szóval kedves Kovács úr, kérem. Legyen úr és kezdjen pontosan és időben is fejezze be.
Köszönettel
Egy fiatal rajongó