Úgy érzem magam, mint a második könyvvizsgálat bukó után. Reménytelen. Aztán mi lett? Félnapi dühöngés után neki álltam és egy utolsó lökettel átmentem. Nem tudom, hogy az hogyan sikerült, de nem is akarom tudni.
Csak az az egy különbség a két szituáció között, hogy most nem az iskola készít ki és még a reménytelen státusztban toporgom. Jah meg időm sincs megoldani a problémát. Pedig ennél szebb helyzetben nem is lehetnék, de nekem mégsem megy.
"Ami nem lehet a tiéd, mindig az kell."
