- Szóltál B-nek a könyv miatt?

- Nem. Amikor mondtad, akkor nem volt fenn MSNen, aztán meg elfelejtettem. Miért nem szóltál még egyszer?!

Aztán még én voltam a piszok. Telefont meg nem lehet felemelni, hogy ha valami nagyon gyorsan kellene, mert nagyon fontos. Végül is nem lett probléma, meg van a könyv. Csak miért nem lehet telefonálni?! Lehet 18 évesen én is hasonló képen viselkedtem volna ebben a szituációban...

Akkor még teljesen más volt minden. Mindenre volt időm, nyugodtan. Mindenkivel tudtam annyit foglalkozni, amennyit tőlem megérdemelt. Mára már minden másképp van. Valahogy felgyorsult az élet. Egyre több mindennel kell foglalkozni, egyre nagyobb a tét. Ezek a dolgok elsődleges prioritás élveznek, aminek következtében az emberi kapcsolatok hátrébb esnek. Már nincs annyi idő mindenkire. Persze erre én azt mondom, hogy mindenkinek arra van ideje, amire akarja. Ekkor merült fel a kérdés, hogy a régi dolgok tényleg annyira fontosak voltak akkor? Ki az aki tényleg fontos az életben? Sok kicsi sokra megy? Ez esetben nem hiszem. Akkor mi lesz a sok kicsivel? Lelkiismeret furdalásom van, mert nem tudok régi, jó cimborákkal annyit foglalkozni, mint régen. Persze régen más volt a helyzet, de mikor az emberek élete annyira összeegyeztethetetlen, hogy csak ritkán adatik meg a találkozás, beszélgetés lehetősége akkor mit kellene tenni? Vagy ez jól van így? Ilyen az élet? El kell fogadni és nem kell ezen rágódni, mert normális?

Aztán végül csak csak összejön 1-2 találkozó, te meg azt érzed, hogy ez sem már a régi. Valami megromlott. A ritkán látás teszi ezt? Vagy nem is voltunk mi anno annyira összhangban? Vagy te változtál meg? Vagy ő? Vagy most akkor mi van? Itt valami nem jó, de nem tudom, hogy pontosan mi, meg hogy hogy lehetne jó.