Amikor meghallgatunk egy dalt, akkor különböző dolgok járhatnak a fejünkben. Szép volt, jó a zene, pocsék a szöveg...stb. vagy rosszabb esetben semmi se, csak háttérzaj. Sok muzsika szól körülöttem, és próbálom nekik megadni azt a tiszteletet, hogy odafigyelek. Ne csak háttérzajok legyenek. A figyelem után jön egy kisebb belső értékelés, hogy igen, ez jó ezt máskor is meg fogom hallgatni vagy sem... stb. Vannak dalok amik viszont feledhetetlenek. Nem azért, mert annyira zseniálisak, hanem mert valami mást is tudunk kötni hozzá. Egy emléket, egy érzést, egy koncertet, egy napot, egy embert, életünk egy darabját. Ha pedig meghalljuk a dalt, akkor egyből előugrik. Lehet akármilyen rég, akármilyen gagyi az neked örökre fontos marad. Ilyen számomra a follow the leader. Soha se állnék le, hogy ezt a számot csak úgy meghallgassam, de mikor felcsendül valahol, akkor mindig megdobban a szívem, és eszembe jut a 2004-es nyár. Az Amber Smith Hello Sun-jával sem vagyok másképp. Jöhet bármi, nekem akkor is ez lesz számomra a legkedvesebb. Még ha a legújabb dalukat, a Time-ot jobbnak is tartom.