Néha olyan érzésem van, mintha jó irányba változna a társadalom. Az autósok figyelnek a gyalogosokra, bringásokra. A fiatalok figyelnek az öregekre. Az emberek segítenek egymásnak, kicsit jobban oda figyelnének egymásra. Aztán a másik pillanatban jön valaki, és megcáfolja az egészet.
Kikötöttem, hogy 22-ig mindenki mondja meg, hogy jön e vagy sem, és ennek tükrében foglalok szállást. Miért van az, hogy erre az aprócska kérdésre még egy nem választ se kapok? Nem, nem levél volt, telefon, amire az lett anno mondva, hogy nem tudom. 5x szóltam, hogy 22ig!! Fontos lenne, de valahol én éreztem, hogy nem fog időben megjönni a válasz. Az egy dolog, hogy ő nem tud jönni, de akkor valami infót nekem! Nem fogok ilyeneket magamtól kitalálni. Persze lehet, hogy az ő részéről így könnyen el lett intézve a dolog. Az én helyzetembe meg ki a franc gondol bele? Mégis csak én teszek szívességet szerintem.
Bevallom őszintén, hogy szerintem ahhoz, hogy valaki boldog legyen, kell egy bizonyos önzőség. Az életben farkas törvények uralkodnak, az erősebb marad életben. Ezzel semmi baj nem lenne, de azért néha bele gondolhatnánk a másik helyzetébe. Kíváncsi lennék, hogy neki hogy esett volna, hogy ha az utolsó pillanatban sem mondtam volna választ és máshonnan kellene megtudnom, hogy mi a helyzet. Ilyet nem szoktam tenni, azért mert pontosan tudom, hogy a másiknak milyen rosszul esik, hogy le se tojják. Miért lenne olyan nehéz odafigyelni csak egy kicsit a másikra? Belegondolni a másik helyzetébe, hogy milyen ramaty lehet neki várni?
