Nem indulhatna szebben a nap, mint egy kiadós bringázással. Már amennyire ezekben a mínuszokban kiadósat lehet bringázni, de muszáj volt.
Már utam vége felé jártam. Egyik föld útról próbáltam kikanyarodni egy főbb útra. Nah jó, főút volt az a javából. Főleg, hogy busz is jár arra. Se jobbról, se balról nem jött senki se. Rendben, nyomás. Már messziről láttam, hogy az egyik kertes ház kertjéből kiáll egy szép nagy autó. Kettőnk között volt vagy 50 méter. Szembe találtam magam vele. Gondoltam körbenéz, aztán majd csak áthajt a KRESZ szerint előírt helyére, hogy ott megvárja, hogy becsukódjon a kapu. Francokat.
Már erősen közeledtem felé, amikor még mindig nem mozdult meg. Azt hittem, hogy valami öregebb ember ül benne, akinek a reakció ideje már gyatrább, mint fénykorában. Tévedtem. Egy középkorú úr ült a volán mögött, akinek esze ágában sem volt áthajtani a másik sávba. Ráadásul szép nagy kocsi volt. Nem volt mit tenni, kerüljük ki, de nagyon felhúzott.
Jó persze, egy lélek nem volt rajtunk kívül az utakon, de akkor is tartsuk már be a KRESZ-t. Most mennyiből állt volna neki arrébb menni?! Ráadásul én rendesen a jobb szélen mentem, és naivan hittem az utolsó pillanatig, hogy ő majd arrébb megy. Persze nem ment, így kénytelen voltam jobbról előzni, majdnem felkenődve a patkára. Mondjuk lehet azt hitte, hogy én vagyok 'Bicycle repairman', aki mindent megold. Hát innen üzenem neki, hogy tévedett. Repülni még nem tudok.
Visszagondolva meg kellett volna állnom, és megvárni, míg kegyeskedik azt a dögöt arrébb húzni, vagy csak szimplán bekopogni az ablakon miközben elmegyek mellette. Ahelyett, hogy magamban áldom az ökörségét.
