Kattognak a kerekek. Nem tudok aludni. Az jár a fejemben, hogy vajon egy földihalandónak, akinek a boldogsága csupa megfogható dolgokban leledzik, semmi filozofálgatás, annak mennyit kell foglalkoznia megfoghatatlan dolgokkal?
Vannak emberek, akiket foglalkoztatja a lét, az élet megfoghatatlan kérdései. Miért élünk? Mi lesz velünk ha meghalunk? és hasonlók. Vannak akiket pedig hidegen hagynak ezek a kérdések, és csak is kézzel fogható dolgok tárgyalására hajlandóak pl. politika, sport, kockulás stb. De vajon ezeknek az embereknek sem ártana az élet megfoghatatlan részével foglalkozni néha? Alkalmanként muszáj nekik is elmerülni önmagukban, hogy érvényesülhessenek az életben? Ekkor jut eszembe az az eset, mikor apuka tiltakozik, hogy 9-es fiának kötelező legyen magyar órára járatnia, mert ő biztos abban, hogy műszaki pályára készül. Ha jobban megnézzük akkor az általános és középiskolai tanulmányaink alatt talán nem az a legfontosabb, hogy minél szélesebb tudást szívjunk magunkba, hanem hogy gondolkodjunk. A matematika, fizika, kémia logikus gondolkodásra ösztönzi az embert. Az irodalom, a történelem pedig belekukkant az emberek gondolkodás módjába. Ha pedig valaki nem látja be, hogy ezek ugyan úgy szükségesek nekünk a mindennapokban, mint a levegő (csak kinek mi a fontosabb), akkor megeshet, hogy sokkal keservesebben alakul az ő története. Érdekes.
Zárójelek között megjegyezném, hogy én nem vagyok az a filozofálós típus, még ha sok bejegyzésből valami ilyesmi látszódik. Csak ha gép közelben vagyok és eszembe jut valami hasonló gondolat menet, akkor nem bírom megállni, hogy ne adjam ki magamból ilyen formában. Míg más megírására nehezebben visz rá a lélek.
