Feküdtünk a fűben, néztük a naplementét, hallgattuk a koncertet, őrültek fel-alá rohangáltak körülöttünk, mi meg beszélgettünk. N éppen azt ecsetelte, hogy azért nem bánta meg a CSTt, mert előtte éjjel azt érezte, hogy hiányzik az életéből az a 'fiatalság, bolondság' érzés. Nem akar még a nagy betűs ÉLETbe kilépni, itt pedig megtalálta azt, amit keresett. Móka egész nap, őrültségek tömkelege. Én meg csak örültem, mert én rángattam bele a buliba. Jó érzéssel töltött el, hogy vidáman, boldogan ért haza. Tegnap még én is úgy éreztem, hogy az egy piszkosul jó nap volt.
Reggel aztán elég korán felkeltem és azt éreztem, hogy ez nem jó. Nem kell ez az érzés. Egy másikat ide, ahol nem csak a mának él az ember, hanem a holnapnak is. Ahol a tettei a jövőjével vannak köszönő viszonyban. Ahol nem csak az a lényeg, hogy túléljem a holnapot, és még jól is érezzem magam. Ahol van némi tét. Lehet felakarok nőni N-nel ellentétben? Aztán tükörbe néztem, és többet akartam. Nem csak a 2 szép kék szemem láttam azon a képen, hanem sokkal többet. Konkrétan mindent, de nem azt amit látni szerettem volna.
Múlthéten Zs, a tanulásról folytatott diskurzusunk alatt megkérdezte, hogy én miért hajtok ennyire, és rengeteg dolgot fel tudtam sorolni. Voltak, amik egy félév múlvára vonatkoztak, de akadtak olyanok is, amik 5-6-7 évvel későbbre. Olyan dolgokat, amiken más talán soha nem is gondolkozott el, de nekem már valahol mélyen ott van a fejemben. Azt hiszem ez egy jó út, csak másra is ki kellene terjeszteni, és tenni dolgom, hogy egyszer eljussak oda.
