2010-es évben eddig nincs valami nagy szerencsém a technikai dolgokkal. Első körben az új laptopom miatt téptem a hajam. Hosszú a story, de a lényeg annyi, hogy alaplapot és winchestert kellett cserélni. Három hét után vissza is kaptam a notimat. HÁROM HÉT. Mondom jól van, ha működik, akkor áldásom rá. Csak működjön, mert nem azért vettem, hogy ne használjam.
Végre visszakaptam. Öröm és bódogság, vagy mégsem? Hol vannak a gyári szoftvreke? Sehol, csak volt rajta valami gagyi win7-t, amit kiderült, hogy csak azért raktak rá, hogy kipróbálják. Nice. Újabb kör. Ingáztam a Lenovo márkaszerviz, a laptop bolt és bevevő számtech bolt között. 2 nap alatt sikerült elérni, hogy ugyan rakják már vissza a gyári szoftvereket, mert nem miattam lett haza vágva a vinyó. TI VAGYTOK A BÉNÁK! de nem egyből vették vissza. KÉT NAP! Ez az incidens történt 3 hete. Szóval összesen több, mint egy hónapja képtelen vagyok használni a vadi új laptopom. Köszönöm. NE vegyetek Lenovot, mert a garanciális szerviz egy kalap SZ@R! Meg a laptop semmi kicsit ment tönkre, hanem nagyon.
Most mondok egy ellenpéldát. Telefonommal is voltak bajaim. Ősszel még annyira sikerült leamortizálnom, hogy eltűnt a képernyője. Az eset történt szerdán, és ha jól emlékszem, akkor már a héten vissza is kaptam, és ez egy fillérembe sem került, mert még garanciális volt. Szoftvert is frissítettek, és még minden adatom vissza is kaptam. Öröm és bódogság.
A héten újra tönkre ment a drága, csak most a gombok nem működtek rendeltetés szerűen. Anyu reggel elvitte egy T-pont-ba és délután már kaptam is vissza. Szinte az egész elejét kicserélték, és most teljesen olyan, mintha új telefonom lenne. Persze ezt ingyen, mert csak májusban jár le a 2 éves garancia, de szerintem, mivel már lassan mindent kicseréltek rajta, még egy darabig ez lesz a mobilom. Meg szeretem is őt :)
A T-mobil szimpátiához hozzátenném, hogy nem kellett a garanciával, meg a számlával rohangálnunk. Lecsekkolták az adatbázisban, hogy ki vagyok, igen ez még garanciális, és szó nélkül megcsinálták. T-mobiel-nak működik a garanciális szervize.
Kaptam hideget, és meleget, de nincs kedvem megint a döglött technikai kütyükkel rohangálni. Ennyi pont elég volt. Most inkább a fogorvosomhoz kellene már elnéznem.