Most írok valami velős egoblogosat, mert az már rég volt. Meg mi ez ha nem egoblog?! Az szerintem.
Bár sokat agyaltam azon, hogy mennyire helyes az, hogy kiteszem az életem egy részét egy olyan helyre, amit bárki elolvashat. Tudom, hogy jó páran ismertek. Abban is biztos vagyok, hogy olyan emberek is olvassák soraim, akik ismernek, de nem tudok róla, hogy olvasnak. Amiben nincs is semmi baj. Csak nehéz megtalálni azt a határt, a dolgaim között. Van amit még lazán leírok, de van amire azt mondom, hogy ezt azért még sem kellene.
Hogy akkor miért csinálom?! Ősszel már feljött, hogy abba hagyom, de mindig rám jön a közlés vágy. Van amikor dolgokat meg kell osztanom a világgal. Itt pedig a világ bármelyik része elérhet ha akar. Ami nem megy, azt pedig ne erőltessük. Ennek a bejegyzésnek a megírása pedig nagyon nem akar menni. Szóval zárom soraim és inkább megyek dobálni a falnak a villanykörte alakú, Alumnis stresszlabdám, mert az jó, és totál értelmetlen pótcselekvés.
Azért érdekes megfigyelni, hogy változott meg a blog íráshoz való hozzáállásom. Meg amúgy is mennyi minden...(de szépen fogalmazni még mindig nem nagyon akaródzik)
