Sokan szoktak hülyének nézni, mikor egy turnén többször is elmegyek egy koncertre. "Minek nézed meg többször ugyanazt?!" Erre a koncertre most szükségem volt, mert ott volt a sorok közözött a válasz. Nem tudnám a tatabanyai koncerttel egy lapon emlegetni. Akkora élmény volt ez számomra, hogy az esti Franz se bírta felül múlni, akar haza is mehettem volna utána...
A koncert kezdete előtt elég hézagosak voltak a szektorok, a köménymagot se nagyon láttam... Akkor már tudtam, hogy ez nem lesz egy szokványos koncert. Mindenki bevihetett fényképező apparátust ("és most akkor 3-ra mindenki vakuzzon"), félliteres üvegekben adták az itókákat, öltönyös emberek csak a színpadon leledzettek.
Elég döcögősen indult az előadás a közönséget illetően. Azt hiszem érezni lehetett, hogy nemrég a közelben volt buli. Meg az összetétel se szokványos. Sehol egy zakó és nyakkendőből is csak egyet láttam. Ez akkor is egy fesztivál. A buli első fele olyan közepesen zajlik. Ákosék nagy hévvel nyomjak a bulit, már lassan csípőből jönnek a sztorik. A közönség pedig reagál ahol kell. Pedig meg Ákos is engedélyt adott a dalok közötti tapsra, még se viszik túlzásba.
Aztán szünet után jött a fordulat. Végig a koncerten voltak bennem olyan gondolatok, amik nem hagytak nyugodni. A Szabadíts fel-nél minden megváltozott és előtört, ami mindig is ott volt. Nem sokáig bírtam ülve. Ott álltam egymagamban, a tömeg közepén. Tapsoltam, ordibáltam és mosolyogtam. Freedom. Aztán jöttek az újabb megváltó dalok. Ki helyett szeretsz, Csillagok alatt, Dúdolni halkan, KAU, a Keresd meg a lányt hármasa. A Térj viaszánál már az első sorban, teljes átéléssel énekeltem. A végen már nagyon meleg volt. Izzadtam, mint egy ló, de nem érdekelt. Ugráltam, tapsoltam, énekeltem, ordibáltam és a dalokkal voltam. Ott voltak mind velem, utat mutattak és ettől volt olyan varázslatos számomra az a koncert. Talán 2 éve Agárdon volt ilyen. Egyszerre sírtam és nevettem. "Olyan jó néha érezni, hogy élek" A dalok mintha csak rólam szóltak volna. Azt hiszem ilyet sem sűrűn él át az ember. Mondhatnám, hogy ez az egész Ákos dalainak köszönhető, de ez annál több, sokkal több.
Amikor kis tinédzserként elkezdtem hallgatni a dalait, akkor őszintén bevallva nem nagyon értettem őket. Ahogy teltek az évek egyre többet fogtam fel az egészből és a rajongás megszűnt, átalakult szeretetté. A gondolatok mellett nagyon sok különleges emberrel ismerkedtem meg. Akadtak köztük nagyon különlegesek, akiknek nagyon sokat köszönhetek, hogy az vagyok, aki vagyok. Akkor is, ha távoli már az a korszak. "Bárhogy fáj, elmúltál." Ettől lett olyan szép az az este és ez mind Ákosnak köszönhetem. A dalok, gondolatok, érzések, emberek.
Ha ma megint kapnék a múltra lehetőséget, akkor azt mondanám, hogy hajrá, de nem lenne ugyanaz. Jobb? Rosszabb? Nem tudom. Nem is érdekel, csak az, hogy ez az újabb lehetőség nélkül is maradandó, mert komoly érzések társulnak hozzájuk. Olyanok, amiket senki ki nem irthat. Ez van.
