Teljes magányomban mentem haza fele, ami jól esett, mert túlontúl sokan vettek körbe az elmúlt napokban. Teljesen szokatlan volt. Igazából a lineáris programozásban (ne hidd azt, hogy ezt tényleg real programozás) kellett volna elmerülnöm, de nem ment. Pedig minden halál nyugalom volt. A vonat úgy ment, mint egy hibrid autó, alig érzetem. Emberek alig lézengtek, akik voltak, azok is csöndesek voltak. Mégsem ment. 3. tétel után teljesen elkalandoztam. Magával sodort a zene, a tegnap este, a távoli múlt, az ingoványos jövő... Aztán a párkányon megpillantottam egy szárnyas hangyát. Alapjáraton nem rajongok értük, de abban a pillanatban semmi vizet nem zavart, szóval nem bántottam. Épp nagy harcot vívott. Ki akart jutni. Folyamatosan az ablakot verte. Aztán néha a földhöz vágódott, ott dobott 1-2 szaltót, de visszament az ablakhoz és csak verte. Helyzete teljesen reménytelen volt. Légkondis vonaton ablak sincs, szóval még én se tudtam neki segíteni, hogy másszon feljebb, mert ott a lyuk. Persze az ajtó tőlünk a másik irányba 3 méterre volt körülbelül. De ő csak verte az ablakot töretlenül, és semmit se ért vele. Lehet nekem is stratégiát kellene váltanom.
Kicsi a bors és hüle
2009.06.07. 10:44 :: Franyek
Szólj hozzá!
Címkék: mindennapok
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://franyek.blog.hu/api/trackback/id/tr121168816
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
