4 éve. 4 éve voltam életem első igazi Ákos koncertjén (az Arénás buli utolsó előtti ülős sora nem volt az igazi). 4 éve ismerem drága I-t. 4 éve láttam először live a Conquistadort... stb. Mennyire kellene szégyellnem magam, hogy ezek a dolgok előbb ugranak be, mint Trianon?
Olyan felemásan tekintek ezekre a megemlékezésekre.Tisztában vagyok azzal, hogy mit jelent számunkra 56, március 15, aradi vértanúk, Trianon... stb. Jól tudom, hogy mi történt. Sosem állt tőlem távol a történelem. Tisztelem, de mégis mit kellene tennem?! Gyújtsak egy gyertyát és pár percig gondoljak a határon kívül ragadt társainkra? Oké, de mégis honnan idézzek? A könyvből? Szép emlékezés. Talán egy vers közelebb visz hozzájuk, de még mindig nem lenne az igaz. Egy vers csak akkor tud engem igazán megmozgatni, ha valami olyan dolgot (érzést, eseményt, gondolatot...stb.) idéz fel, amit átéltem valaha. Akkor én most mit idézzek fel? Soha sem jártam Erdélyben. Nem találkoztam kívül rekedt magyar családdal. Nem kellett átélnem a hazától való elszakadást. Tudom, hogy nekünk ez egy nagyon fájó pont, sokan még vissza követelik, ami igazán minket illet, de mégsem ébreszt bennem fájó érzést. Tisztában vagyok mindennel, aláírom, hogy fájdalmas, de... én vagyok a defektes?
Kicsit hasonlóan nézek az emberéleteket követelő katasztrófákra. Anyura mindig kiül egy szomorú arckép, mikor a hírekből hallja, hogy lezuhant, fának ment, lelőtték, felgyulladt... stb. Minden ilyen távol álló dolognak hatással kellene lennie ránk? Annyi szomorú dolog történik a világban, ha most mindenen fenn akadnék, akkor egy elég depressziós embert sikrülne csinálnia a médiának belőlem. Amúgy pont ezért nem is nézek híreket. Pár hete végig néztem egyet, de szerinetm 1 vagy 2 hír volt olyan, aminek értelme is volt. A többi meg...
