Azt hittem, hogy ilyen csak a filmekben van. Gimnazista lány, aki nem bírja úgy végig szenvedni a középiskolás éveit, hogy ne bukjon meg. Apuci jön és elintézi. "Tanárnő, mennyit kér?" Az én történetem még egy szerencsés eset, mert olyan embernek szegezték ezt a kérdést, aki képtelen lenne erre egy összeget mondani. Nagyon bölcsen intézte el az esetet. Happy end lett a vége, de hány ember van ebben az országban, aki képes lett volna pénzt elfogadni? Túl sok.
Németországban van egy autógyár, ahol az emberek csak 4 napot dolgoznak egy héten. Nem a válság miatt, régebben is így volt náluk. Tisztességes fizetést kapnak. Normálisan megtudnak belőle élni és van 3 szabadnapjuk. Mindenre jut idejük. A családra, a házimunkára, a pihenésre, magukra... stb. Nyugodt emberek, nem stersszelnek. Ebből kifolyólag a hét többi napján jól teljesítenek a munkában. Azt hiszem, hogy az ilyen szülők keze közül normálisabb emberek kerülnek ki, mint a fentebb említett esetben.
Elkezdhetném levezetni, hogy mi lesz a bukdácsoló diáklánnyal. Szomorú, ördögi kör. Az viszont érdekesebb, hogy hogyan jutottunk ide? Ki a hibás? Miért tartunk ma itt? Lehet egyáltalán valakit okolni? Mind hibásak vagyunk? Ráfogtam az egészet a piszok kapitalista világra és ezzel elrendeztem magamban a dolgot. A dolog persze nem ilyen egyszerű.
Este nagy öröm ért engem. Megkaptam Coelho legújabb könyvét, ami pár hete jelent meg a magyar könyvesboltok polcain. Nem számítottam rá, mert az Őrség sorozat tagjai mind rám várnak, hogy befejezzem őket. Gondoltam majd egyszer valamikor beszerzem, de elém szaladt. Nem bírtam megállni, hogy ne kezdjek bele. 20 oldal után megkaptam a választ a kérdéseimre.
Az apa éjszakákat tölt álmatlanul, mert túlórázik, hogy megvehesse a legújabb sportcipőt a fiának, nehogy kiközösítik az iskolában. A felesége titokban azért sírdogál, mert a barátnői márkás ruhákat hordanak, neki pedig nincs pénze ilyesmire. A kamaszok pedig ahelyett, hogy megismernék a hit és a remény igazi értékeit, arról álmodoznak, hogy művészek lesznek. A vidékilányok elveszítik az identitásukat, és azon törik a fejüket, hogyan juthatnak el a nagyvárosba, ahol bármibe, de tényleg bármibe belemennek, csak hogy megszerezzenek egy bizonyos ékszert. A világ, amelynek az igazságosság felé kellene haladnia, az anyag körül forog, a körül az anyag körül, ami hat hónap múlva már nem jó semmire, ki kell cserélni újra, és így , csak is így maradhatnak a csúcson azok a hitvány alakok, akik most ott vannak Cannes-ban.
Paulo Coelho - A győztes egyedül marad (részlet)
