Ma hajnali kocsikázás első 20 percében elindult panaszkodás, jó magyar emberek módjára. Politika, társadalom, emberek, magyar mentalitás...stb. szóval górcső alá került az egész ország. Ezt tudtuk volna folytatni egész úton, sőt egy héten keresztül, de 20 perc után egyre jobban idegesebb lettem, pedig ezekkel a dolgokkal már megtanultam együtt élni. Aztán azt mondtam, hogy fejezzük be, mert nincs semmi értelme. Csak felidegesítjük magunkat, és azzal nem fognak megoldódni a problémák, hogy mi egy reggeli utazgatás során felsoroljuk, és fejben megoldjuk mind. Aztán jött a szomszéd bácsi életmentő gondolata, amit sajnos szó szerint nem tudok idézni. Az egész lényege, hogy az, hogy mi jól érezzük magunkat. Úgy kell élni az életünket, hogy az nekünk jó legyen. Igaza van. Jelen pillanatban nem érzem magam olyan pozícióban, hogy ezeken a súlyos dolgokon bármilyen szinten is tudjak változtatni. Amit lehet megteszek, de ez csak csepp a tengerben. Tegyétek meg ti is, hisz sok kicsi sokra megy.
Karnyújtásnyi körben felelős vagy a világért
Ákos - A hét parancsszó (Részlet)
