"Idegenként jöttem, bár történt valami közben, idegenként tűnök újra el"
Hideg van, egészséges hideg. Testemet átjárja a friss szellő. Becsukott szemmel élvezem a természet meghitt csendjét. Végül "kinyílt lassan a szem (most is rád ragyog?!)". A körülölelő természet is csak a nyugalmáról ismert. Kora tavaszias az időjárás. Rügyező, és zöldbe borult erdők. Kopár, hó fedte csúcsok. Tenger kék ég, hófehér bárányfelhőkkel meghintve. Persze a csodás nap is ott kukucskál ki a hegyorom mellől.
Aztán valami megérint. Váratlan jött, kicsit megriadtam. Egy kéz ül a vállamon. Vastag öltözetemen is átérzem, hogy ezek hosszú, csontos újjak. Egy férfi keze. Ellep a kíváncsiság, hogy vajon ki lehet? De nem fordulok meg, a tájat kémlelem. Egyre inkább érzem, hogy igen, itt a helyem. Lassan egyek leszünk. Én és a táj, de még mindig nem fordulok meg. Közben észreveszem, hogy ott fekszik előttem Rush a harmatos fűben. Meggyötörtnek és koszosnak látszik, de nem hajlok le hozzá, mert valaki felettem áll.
Lassan kezdek összefagyni. Már vagy 10 perce ott gubbasztok, azon a sziklán, és élvezem a csendet. Sokáig ellennék még, de ahhoz kellene valami, ami felmelegít. Talán elég lenne egy csésze tea, vagy valami nagyobb, ami melegen tart? Nem tudom. Mindkettő távolinak tűnik, de talán ha megkérdezném, azt az idegent, esetleg segítene. Hát legyen.
Olyan ismerős, de mégis idegen. "Mond csak, ki vagy te égből pottyant jövevény?" Nem felel, csak néz. Előbb a tájat, aztán engem. Most mit mondjak? Semmit, nem is akarok.
Most már hárman vagyunk. Én, a táj, meg ő. Segítségért fordultam, de azt hiszem ezt kérés nélkül is megkaptam. Egyre inkább felmelegszem. Úgy látom, hogy tea nélkül is megy ez. Lassan úgy érzem, hogy ő is része lesz a tájjal alkotott egyvelegnek. Olyan közel áll hozzám, de mégis távolinak érzem.
Hirtelen egy kutya vonyítására leszek figyelmes, keresem, hogy honnan jöhet, de semmit se látok. Aztán újra visszanézek az idegenre, de már csak hűlt helyét találom. Ahogy jött, úgy ment. Újra a hideg úralja a testem, de már tudom, hogy nem egy teára vágyom.
Nem tudom, hogy merre lehet az idegen. Mikor közel állt hozzám, távolinak éreztem, de most, hogy messze van tőlem, olyan, mintha itt lenne velem mindig, a közelemben.
