Ma azon gondolkoztam, hogy minden embernek meg van a maga szenvedése, jelentem nekem is, de valahogy ezek után hátra nézve mindig azt látom, hogy ennek így kellett lennie. Azt érezzük, hogy igazságtalan az élet, de azok a pofonok mindig azért jönnek, hogy valahogy helyre rázzon minket, ahová tényleg el kellene jutnunk vagy legalább is szeretnénk, csak nem mindig úgy jutunk el oda ahogy mi azt megálmodtuk.
Másik mai gondolatom az volt, hogy hogyan tovább. Balról jobbra, jobbról balra cikáztak a gondolatok, de sajnos egyik sem tűnt számomra teljesen meggyőzőnek. Aztán a nap végén jött a határozott, baráti 'jó tanács'. Dobjam a kukába az ötleteim, hagyjam a francba az egészet, és kezdjem előröl. Egész nap azon agyaltam, hogy más miért nem képes néha helyettem dönteni?! Erre megkaptam. Utálom, mikor nem nekem van igazam, de most ez van.
