Ülök a gép előtt, majdnem 12 óra alvással a hátam mögött, de még mindig hulla fáradtan. A dolgok meg csak pörögnek a fejemben. Épphogy elkezdődött, de már vége is. Hogyan lehet ilyet? Alig volt 2 hónap, de sokkal többet kaptam, mint mondjuk mástól 1-2 év alatt. Sokszor púpnak éreztem, nem volt kedvem hozzá, de így, visszanézve azt mondom, hogy nagyon megérte. Képződjetek ti is!
Annyi minden sűrűsödött bele ebbe a 2 hónapba, hogy képtelen vagyok összefoglalni. Harmadjára ülök le, hogy ezt leírjam, de nem megy. Most elkezdeném, de biztos vagyok benne, hogy kimaradna valami. Inkább csak elmesélem, hogy hogyan változtatták meg egy napom.
Vasárnap reggel pár óra alvás után hirtelen kipattantak a szemeim. Nem tudom, hogy mire ébredtem, de nagyon hirtelen. Az aznapi első gondolat pedig nagyon lesújtott. Valahogy sokkal hátrébb éreztem magam, mint ahol szerettem volna tartani abban a pillanatban. Teljesen le voltam törve, nem volt kedvem semmihez sem, de muszáj volt. Képzés záró tábor utolsó napjára ébredtünk.
Gyors pakolás, lightos mosakodás és rohanás, mert késésben vagyunk. Mindannyian teljesen ki voltunk merülve, de a csapat kedve töretlen volt. A reggelihez vezető úton továbbra is énekeltünk, mint ahogy mindig. Ökörködés, móka, egyre jobban kezdett vissza jönni az élet kedvem. Reggeli után gárdás beszélgetés, aztán irány a busszal haza felé. Az órás busz úton újra előjöttek a tegnap éjjel képei, köztük volt B és L félórás kiselőadása az ablakuk haláláról, amikor már fájt a hasam. Kiértünk pályaudvarra, ahol egy órát várakoztunk. Újabb ökörségek hada szállt jobbról és balról. Ekkor már teljesen elfeledkeztem a reggeli gondjaimról. Vonatra szálltunk, ahol kiderítettük, hogy mi az az irrigálás és a türelmi idő. Megérkeztünk Kelenföldre, ahol még egy utolsót játszottunk, sajnos már K nélkül. Ott még a csapat egy része megnézte a közeli Restit, de engem már a végelgyengülés kerülgetett, szóval inkább koli irányába vettem az utat.
Pakolás, fürdés, kajálás és go home, meg szavazni. Hazafelé menet pont sikerült lekésnem a HÉVet, ahol volt 20 perc várakozásom. Lementem a Duna parta, ahol elővettem azt a papírt, amire mindenki egy perc alatt írt valamit rólam. Akkor olvastam el először és teljesen meg voltam hatódva. Öröm könnyeim előkerültek.
Igazából nagyon sokat szoktam azon gondolkodni, hogy ki is vagyok valójában, hogy honnan jöttem, meg hova tartok, meg mit kellene másképp... stb. de az amikor más ír rólad az sokkal erősebb visszacsatolás. Amikor látod azt, hogy jó az, amit csinálsz és csak így tovább. Meg ne hagyd abba. Ez még a BSZ 43 pontomnál is boldogabbá tett.
(Pedig az is nagyon fontos volt, mert ha nem megyek át, akkor bukom 4 kreditem. Az első zhmon 13 pontom lett 60-ból, most meg...)
Lehet, hogy nincs minden úgy, ahogy azt én szeretném, de úgy érzem, hogy jó útra léptem rá, és még csak most kezdődik a nagy Kaland. Most pedig teszek rajta még egy lépést.
ui.: most pedig sürgősen el kell mennem valamilyen csajos buliba vagy valamibe, mert még a végén én is bepasisodom ettől a sok baromságtól.
