Az élet tele van küzdelmekkel. A jobb jegyért, egy állásért, egy ösztöndíjjért, tudásért, kilók ellen vagy csupán csak az életben maradásért, az érvényesülésért. Ma azon gondolkoztam, hogy muszáj az utolsó csepp energiámat is kipréselni magamból a győzelemért? Az élet minden területén csak a sikerért kell harcba szállnunk?
Életem egyik legemlékezetesebb meccsén vagyok túl. Eső szakad, a salak ázik, neked meg nem csak a meccsre kell figyelned, hanem az egyensúlyodra is. Mint valami hokimeccs. Életveszélyes volt. Őszintén megmondva én valahol élveztem. Jól esett már újra játszani. Igaz nem arattunk sikert, de én akkor is boldogan jöttem le a pályáról, mert játszottunk egy jót. Persze jobb lett volna, hogy ha végre sikerül már nyernünk, de így alakult. Viszont az nagyon elkeserített, hogy máson azért láttam a letörtésget, mert egyedül próbálta vállára venni a vereségünk. Kell ez nekünk? Állandóan futunk a teljesítmény után, ami mostanában nem nagyon akar összejönni, pedig képesek lennénk rá. Engem az személyszerint nem tör meg annyira. Nem a sikerekért kezdtem el focizni, hanem a mozgásért, a játék öröméért. Jó érzés a siker, de minden áron? A gyengéknek tényleg le kellene morzsolódnia, mert azt éreztetjük velük, hogy nem a csapatba illők? Most akkor mi a sikerért játszunk vagy az örömért?
Anno mikor ideiglenesen szögre akasztottam a stoplist, az a túlzott siker vágy miatt volt. Gyenge voltam, lemorzsolódtam. Szellemileg nem bírtam. Most nem érzem azt, hogy kilógnék a sorból, de nem szeretném, hogy más ezt érezze és ezért mondjon pát nekünk.
